A forradalmi ifjúság vezetőjeként Nagykőrösön 1956-ban

Nyomtatóbarát változat

Különös időpontot jelentett az életében 1956 októbere, amely nagykőrösi tanársága idejére esett. Horváth Zoltán kollégájával ők ketten álltak a fiatalok mellé irányítva, ugyanakkor óvva, vigyázva őket, nehogy bajba kerüljenek. 1956 októberében a tanulók Horváth Zoltánt kiáltották ki igazgatónak, Bazsó Lajost pedig igazgatóhelyettesnek.
Mivel Bazsó Lajosék háza a Kossuth Lajos utca páros oldalán volt, alig 30 méterre az akkori pártháztól – Párizs Sándorék államosított házától –, akaratlanul is szemtanúja volt a pártház ostromának és a vétlen Barta Margit diáklány halálának. Barta Margitka temetésére a diákok is kivonultak nem kis kockázatot vállalva azzal, hogy nem a temető város felőli kapuján mentek be a ravatalozóhoz, hanem némán, lehajtott fejjel, zárt sorokban a szovjet kaszárnya előtt, ahol fegyveres őr állt, és nem lehetett tudni, hogy milyen parancsot kapott a tömeg közeledtére. A fiatalokat Bazsó Lajos és Danczkay Győző – Barta Margitka osztályfőnöke – vezette. Szerencsére minden bántódás nélkül értek el a ravatalozóhoz, és a temetés is méltóságteljes rendben folyt le. Amikor a mártírhalált halt Barta Margit emlékére 1993-ban a gimnáziumban osztályt neveztek el, az avatáson a volt tanári kar nevében Bazsó Lajos helyezte el az emlékezés koszorúját.
1956-ban Bazsó Lajosnak egy olyan verse is született, amely külföldre is eljutott. ,,Új Nemzeti Dal” volt a címe, és így kezdődött:

Eljött az óra, melyen
Nem lehet megállni
Némán, szótlanul.

A költemény refrénje Maléter Pálra utalt:

Kinek zászlaján ez áll:
Szabadság vagy halál.

A verset az egyetemista ifjúság sokszorosította, és röplap formájában terjesztette. A költeményt egy ideig rejtegette és őrizte Bazsó Lajos, később megsemmisítette. Általában nagyon vigyázott arra, hogy semmilyen nyom se maradjon, amely később terhelő lehet akár a diákjai, akár a maga számára. Sokáig gondolkozott például azon, hogy nyilvánosságra hozza-e azoknak a diákoknak a nevét, akik valamilyen módon részt vettek a forradalmi eseményekben, és úgy látta jónak, hogy ezt sohasem tette meg. Ugyanakkor a besúgók nevét sem hozta nyilvánosságra, pedig ezt is megtehette volna...
A forradalom leverése után a diákok által igazgatónak választott Horváth Zoltánt elhelyezték a városból és két diákot eltanácsoltak az iskolából. Bazsó Lajosnak nem esett bántódása, de mindig benne élt a József Attila-i gondolat: ,,nem sejthetem, mikor lesz elég ok, előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg”. Ezért 1960-ban elhagyta Nagykőröst és az Arany János Gimnáziumot, és a MIKI tudományos munkatársa lett. Előtte azonban még voltak szép élményei a tanítással és az 1957-es jubileumi Arany-évvel kapcsolatban is, amelynek dr. Törös Lászlóval együtt a főszervezői voltak. A nagyszabású, egész országot megmozgató ünnepségen Bazsó Lajos saját versével köszöntötte a gimnázium udvarán összegyűlt sokaságot.

Az 1957-es Arany ünnepségen Bazsó Lajos saját versével köszöntötte a megjelenteket
Az 1957-es Arany ünnepségen Bazsó Lajos saját versével köszöntötte a megjelenteket

Az ünnepséghez óriási szervezőmunkát végzett. Tanítványait levélben ösztönözte az esemény támogatására és ezáltal részben az ünnepség anyagi alapjának a megteremtésére is. Munkája nem volt hiábavaló, nemcsak a megjelentek száma gyarapodott szervezőmunkája következtében, de az iskola értékes felszerelésekhez is jutott. Mint az elektrotechnikához legjobban értő fizikatanár a városi és iskolai ünnepélyek erősítését és technikai berendezéseinek működtetését mindig ő biztosította. 1958-ban Kiváló Tanár Kitüntetést és jutalomutat is kapott, mégis elment szeretett iskolájából, szeretett városából...
1960. december 15-én tartotta az utolsó óráját a III. a osztályban, ahonnan ugyancsak kerültek ki kiváló mérnökök és más számszaki szakemberek, mint a többi osztályból, ahol tanított. Rövid tanári pályafutása során ugyanis sok olyan diákkal büszkélkedhetett - és erre az egyre valóban büszke is volt - , akik szép pályát futottak be. Amikor 2003-ban, a Nagykőrösért Kitüntető Cím átvétele alkalmából életpályájáról nyilatkozott, harmincnégy diákot sorolt fel - a teljesség igénye nélkül -, akiket szívébe zárt, és akiknek legtöbbjével életre szóló kapcsolatot ápolt.
Büszkén emlékezett Kiss János volt polgármesterre, Kladács Györgyi városi főépítészre, Gönczöl Katalin volt ombudsmanra, G. Szabó Kálmán, Bagyinszki János matematikusra, Karai László költőre, N. Szabó Sándor színészre, Tóth Barna újságíróra, Csikai Zsókára, akit osztálytársai Bazsókának becéztek, összekapcsolva nevét kedves tanára nevével. Horváth Judit, Pintér Mária, Csurgai Margit, Gyura Lídia, Lukácsi Huba, Tatay István pedagógusokra, Scholtz Kálmán, Szalaváry Edit és Ottó, Bekő Erzsébet, Büky Árpád, Gubody Ilona, Schronk Pál, Németh Géza, Tóth Márta, Csete László, Tánczos Zoltán, Pécsi Zoltán, Erdey Pál mérnökökre. Dr. Kelecsényi Miklós, dr. Kladács Ágota, dr. Gaál Péter, dr. Nádas Anna és Jozefa, dr. Rovó Judit, dr. Kiss Dániel orvosokra. Soha be nem fejezett életrajzi írásában valamennyiük pályáját szerette volna röviden ismertetni, és ez ügyben széleskörű levelezést folytatott. Jellemző, hogy kedves tanítványai között nemcsak kiváló matematikusok voltak, de akadtak olyanok is, akik más területen értek el sikereket. Ilyen volt például Karai László, akinek nagyra értékelte költői munkásságát. Verseit, újságcikkeit gyűjtötte, halálakor nekrológban emlékezett meg róla.